kép: Vox Populi, fairvote.org

Rajzolni tudni kell – választókerület-manipuláció 2022-re

Az amerikai politikatörténet ismerőjének a „gerrymandering” (ejtsd: dzserimendöring), azaz választókerület-manipuláció nem idegen, és tudja azt, hogy jelenleg ez jelenti a legnagyobb beépített veszélyt az ellenzéki győzelemre. A kifejezés a XVIII. századi Kaliforniából származik; arra találta ki Elbridge Gerry kaliforniai szenátor, hogy különféle érdekcsoportok, esetében az akkori demokrata pártot hozza kedvező, azaz nyerő helyzetbe. Esetünkben a Fidesz ezzel a taktikával hozta magát nem csak nyerő, hanem súlyosan eltorzított módon nyerő helyzetbe a 2014-es és 18-as választás során, és ezzel párhuzamosan jelenleg már az egységes ellenzéket tudja bebetonozott módon kedvezőtlen helyzetbe hozni. A módszer lényege a választókerületek oly módon történő átrajzolása, ami által az ellenfél szavazatainak az általuk amúgy is nyerendő körzetekbe zsúfolása (felesleges plusz szavazatok keletkezése) és a többiek elosztásával elvesztendő körzetekbe terelése érhető el (növekvő számú vesztes szavazat), így az ellenfél elvesztegetett szavazatainak száma maximalizálható – mintha nem is létezne.

Magyarországon a választókerületeket a Fidesz már a 2014-es választásokra átszabta, amivel alapjaiban manipulálta már jó előre az országgyűlési választások eredményét. Természetesen egyéb tényezők is befolyással voltak az eredményre: a különféle módon kivitelezett szavazatvásárlások, a határon túli magyarok jogtalan előnyökhöz juttatása, jogszabályoknak a 2/3-os döntésekkel történt megváltoztatása, határon túli szavazók szervezett utaztatása, lakcím-bejelentési trükközések, győzteskompenzáció (a teljesség igénye nélkül). A jelenlegi helyzet és az elmúlt két országos választás adatainak, körülményeinek beható elemzésével Sanyó Ádám adat- és mandátumelemző rendkívül fontos és az egyesült ellenzék figyelmébe ajánlandó következtetésekre jutott:

  • A választási rendszer torz mivoltának bizonyítéka, hogy míg a 3%-os Fidesz-előny 113–86 arányú Fidesz-győzelmet jelent, addig az ellenzéknek ugyanilyen arányú győzelemhez 7% előnyre van szüksége.
  • Nagyon kis elmozdulás az országos támogatottságban több egyéni körzetet is átbillenthet; szoros végeredmény esetén várhatóan 10-15 olyan választókerület lesz 2022-ben, ahol kevesebb mint 1000 szavazat különbség lesz az első és második helyezett között.
  • Az ellenzéknek minimum 150 ezer Fidesz-szavazót (minden 17.-et) kell elhódítania ahhoz, hogy stabil többséget szerezzen. 
  • Érdemes megemlíteni, hogy „a Momentum az előválasztásokon Budapesten az összes budai körzetet besöpörte, mert a Momentum szavazói voltak az egyik legelkötelezettebb szavazók a fővárosban. Ők segítették például Márki-Zay győzelmét is”.
  • A jelenlegi rendelkezésre álló tudás szerint a 106 evk-ból 42 nagyjából biztosnak mondható hellyel számolhat az ellenzék, míg a billegők száma 25-30 között van. Itt kell sorsfordítást elérni.
  • Ahhoz, hogy az ellenzék nyerjen, a választási rendszer aránytalanságaiból adódóan a 106-ból nem ötvennégyet, hanem ötvenhat egyéni képviselői helyet kell megnyernie. Feltételezhető, hogy cirka 1000 szavazat is eldöntheti a 2022-es választások kimenetelét. Így tíz-tizenöt választókerületben akár kevesebb mint ezer szavazat fog dönteni a két jelöltről. Ezért is alapvető fontosságú a szavazatok tisztességes és szabályos megszámlálása.
  • Szinte biztosra vehető, hogy billegő körzet lesz Szombathely, Eger, Debrecen 1-es és 2-es körzete, Győrből az 1-es, a belvárosi körzet és Somogy megye 2-es körzete. Aztán az említett Borsod 6-os körzet. Illetve Hajdú-Biharban még a 6-os körzet. Ezek nagyobb többsége biztos, hogy ezer szavazaton belül lesz.

Megjegyzendő, hogy jelentős pozitív eltolódást idézhet elő a Budapest 3. evk, valamint Hódmezővásárhely megnyerése az egyesült ellenzék által, az érvényes rendszerbeli kölcsönhatások miatt.

Jelen helyzetben a tavaly év végén elkezdődött őrült ütemű pénzosztás megfejelve az idén februárra várható pénzzuhataggal, melyet most leginkább a családosokra és a nyugdijasokra, vagyis ténylegesen a Fidesz-bázis szavazóinak szélesebb rétegeire öntenek, komoly akadályt jelent az ellenzéknek. Ezeknek a néprétegek jó részének nagyon számít ez az egyszeri, még ha relatíve kis összeg is, és arra nem gondolnak, hogy ha marad a Fidesz, akkor háromszorosát vonja el ezeket tőlük a kormány az iszonyú megszorítások és a vágtató infláció révén, még ezév folyamán. De ez sajnos arra mindenképpen elegendő lehet, hogy a Fidesz X-einek száma ne csökkenjen a vidéki kistelepüléseken, falvakban. Márpedig a választások itt fognak eldőlni.

További, példákkal illusztrált, magyarázó cikk: https://voxpopuli.444.hu/2022/01/15/a-fidesz-valasztasi-vereseggel-is-hatalmon-maradhat-miert-is 

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.