Közfelháborodást kiváltó véleményt fogalmazott meg Demeter Szilárd a napokban a Telexnek adott interjújában, miszerint a magyar irodalom 80 százalékát kukázná, és úgy általában jó sok baja van a magyar zenével, filmmel és színházzal.
Meggyőződésem, hogy az egész kultúrharc nem arról szól, amiről látszólag szólnia kellene. Orbán Viktor 2018-ban meghirdette a kultúrharcot, bármit is jelentsen az. Sőt, enyhébb formában, de már 2010 óta tart, és azóta sem látjuk a nagy jobboldali, nemzeti, keresztény-konzervatív művészetet. A Nemzeti Színház előadásai, tisztelet a kivételnek, nézhetetlenek, ez a jegyeladásokon is látszik. Nem született meg a nagy NER-regény, a kiállítótermek előtt nem kígyóznak sorok, a mozikba is csak a Gyurcsány-film került. Ha ez nekik a művészet, talán nincs is olyan nagy baj.
+ Vajon mi késztette arra a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját, és még jó néhány titulus birtokosát, hogy ennyire elrugaszkodott és lesújtó véleménynek adjon hangot? Értelmezhetjük ezt úgy, mint „elterelő hadműveletet” napjaink súlyos egészségügyi, környezeti és közéleti problémáiról, avagy más állhat a háttérben?
Előszeretettel hangoztatják sajtónyilatkozatokban, hogy nemzeti-keresztény alapokra kell helyezni a kultúrát. Az SZFE elleni egyik legkonkrétabb kritika is az volt, hogy nem készült előadás például Trianonról. Mintha ez művészeti kategória lenne! De aki képes a sorok között olvasni, vagy mondjuk elolvassa Békés Márton, a NER fő kultúrideologóusa, vagy akár Demeter Szilárd hosszabb szövegeit, az könnyen átlát a szitán. Ugyanis ahogy Szabó László, a Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság titkára egy interjúban elmondta „kulturális térfoglalás“ zajlik. Nem művészeti értékekről, hanem pozíciókról, pénzről, befolyásról, hatalomról van szó. Ezt akarják megszerezni. Ez persze talán rosszabb is, mintha egyszerűen csak színházakat akarnának.
+ Október 12-én a Facebook-oldaladon megjelent cikkedben rávilágítasz arra, hogy példátlan állami vagyon összpontosult Demeter Szilárd kezében. A Magyar Kultúráért Alapítvány bejegyzésével Demeter – hadd idézzelek! – „polipszerű hálózata leválik a magyar államról. Így kormányváltás esetén is lényegében egy személyben tud hatalmas vagyon felett dönteni.” Kérdésem: mit tudunk ezzel kezdeni majd a kormányváltás után?
Ahogy lassan szinte a teljes országot, államot, úgy a magyar kultúrát is átszövi ez a hálózat. A valóságban persze három-négy egymás mellett párhuzamosan vagy érintőlegesen összeszövődő hálózatról beszélünk, hiszen Demeter birodalma mellett ott van még Vidnyánszky Attila, Lezsák Sándor és részben L. Simon László birodalma is. Így négyen kézben tudják tartani szinte a teljes magyar kultúrát.
Nem kérdés, ezzel kezdeni kell valamit. Minden egyes elemet alaposan meg kell vizsgálni, van, ahol egyszerű szerződésbontással lépni lehet, azaz a források megvonásával el tudunk érni eredményt, van, ahol sima feles törvénymódosítással tudunk változtatni, többségében azonban a felsőoktatáshoz hasonló kétharmados szabályokkal kell kezdenünk valamit.
+ A magyar irodalomról tett lealacsonyító kijelentései és a korábban tőle elhangzottak minősítik Demeter Szilárdot, de egyben rámutatnak a kulturális élet átpolitizálódására is. Mi erről a Momentum véleménye? Szabad-e a kultúrának a politika uszályába kerülnie?
Egyértelmű a válaszunk: a kulturális életet ki kell szabadítani a kultúrharc fogságából! Bár én személy szerint azok közé tartozom, akik nem gondolják, hogy a kulturális élet át lenne politizálódva. Egyszerűen itt is forrás- és befolyásszerzésről van szó. A művészek túlnyomó többsége, legyen bármilyen világnézetű is, nem kötődik politikai párthoz. És ez így van jól. Meggyőződésem, hogy a kultúra minden korszakban, minden rendszerrel szemben kritikus. Most legfeljebb a megélhetésért cserébe ezt a kritikus hangot visszafojtják páran. Bár nem jó ez így, hiszen adott esetben fontos alkotások nem születnek meg, de nem tudok haragudni azokra, akik így tesznek.
A kultúrharcban messzemenőkig nem hiszek. Nem gondolkodhatunk harcban a kultúrában, hiszen „háborúban hallgatnak a múzsák“. Tehát nem akarjuk megnyerni a kultúrharcot, tagadjuk azt, egyszerűen nem veszünk tudomást róla. Kimondjuk azt, ami a NER kultúrharcának a lényege: az nem szól másról mint a pénzről, arról, hogy kiknek a zsebébe vándorolnak a kultúrára szánt források.
+ A kultúra területén milyen változtatásokat képzel el a Momentum ellenzéki győzelem esetén?
Hosszan tudnék róla beszélni. A Momentum nyilvánosságra hozott programja mellett egy negyven oldalnyi háttérprogrammal készülünk, amit rengeteg munkaanyag készítése előzött meg, ebben a tagság mellett sok külső szakértő segített nekünk. Nem is kezdenék el felsorolni itt dolgokat, talán csak a lényegre térek ki, konkrétumok nélkül. El kell kerülnünk, hogy kormányra kerülve egyfajta bumeráng-effektussal abba a csapdába essünk, hogy a hozzánk közel álló, a NER ideje alatt háttérbe szorult szereplőket kárpótoljuk, ezzel lényegében a Fidesz klientúra-politikáját folytassuk, csak ellenkező előjellel. Mind a kulturális szakma, mind a szavazók részéről magától értetődő elvárás, hogy olyan intézményrendszert és finanszírozási szisztémát dolgozzon ki az Orbán-kormány utáni kulturális kormányzat, amely garantálja a kultúra, a művészetek autonóm működését. Ahhoz, hogy mindez eredményesen megvalósulhasson, biztos vagyok abban, hogy a kultúrpolitikának három fő területen van tennivalója.
Garantálnia kell a kultúra autonóm logikájának az érvényesülését, biztosítania kell a közösségben megélt kulturális tevékenységek feltételrendszerét és intézkedéseivel meg kell őrizze és élővé kell tennie kulturális örökségünket.
