A városon belüli mobilitás egyik -autóhoz képest- környezetbarát módja az elektromos roller. Sorra jelentek meg a világ nagyvárosaiban ezek az eszközök az utóbbi években, csökkentve a levegőszennyezés mértékét.
Míg néhány éve csak a turisták közlekedési eszköze volt, mára egyre több embernek vált a mindennapjainak a részévé. Ahogy az lenni szokott, a kezdetben jópofa újdonságnak számító eszköz ahogy elterjedt, egyre gyakrabban okoz konfliktust.
Azon túl, hogy a mai napig nem tisztázott pontosan, milyen eszköznek is számítanak a közlekedés szempontjából ezek a járművek, a növekvő számuk miatt gondot okoz a közterületeken történő tárolásuk is.
Az önkormányzatoknak is új a jelenség. Eddig nem voltak határozott irányelvek, jogszabályok, hogyan is kezeljék a közterületesek az elkóborolt járműveket. Most úgy látszik az egyik józsefvárosi közterületfelügyelőnek elege lett a megaláztatásokból és egy régi-új fegyvert vetett be a közteresek-rollerek háborúban.
Végső megoldás Végső megoldás
Ahogy a képen is látszik, a roller egységet készületlenül érte a támadás. Az autók ellen jól bevált mikulás csomag teljesen harcképtelenné tette.
Kérdés, hogy ez egy, az önkormányzat rendészeti osztálya részéről jól előkészített hadművelet nyitánya volt vagy csak egy elkeseredett gerillaakció. Az látszik, hogy a 200 méterrel arrébb állomásozó, nagyobb létszámú elekromotorizált csapatot nem érte támadás.