Orbán ledobott egy újabb politikai atombombát. Igen, a pedofiltörvénynek keresztelt, a melegek jogait és méltóságát súlyosan csorbító passzusok nyugodtan nevezhetők annak.
De mit akart Magyarország gyakorlatilag korlátlan hatalmú ura? Mert hogy céljai voltak vele, az biztos. Nos, nekem kapásból négy jutott eszembe
1. A vállalhatatlan törvényt természetszerűen visszautasító ellenzéki pártokat mostantól a migránssimogató, Soros-bérenc, oltásellenes után egy újabb jelzővel lehet minősíteni: pedofilpártiak.
2. Tudva, hogy a Jobbik a maradék indentitását is feladná, ha szembe menne ezzel a törvényjavaslattal, a szavazással sikerült éket vernie az ellene szövetkező politikai erők közé.
3. A Fudan Egyetem ügyében kétségkívül elszenvedett kommunikációs vereségről sikerrel tereli el a figyelmet, ráadásul egy olyan társadalommal a háta mögött, amelynek – fogalmazzunk így – jelentős részétől nem idegen a homofóbia.
4. A lesajnált, „haláltáncot járó” nyugatiak megint rárontottak (persze irigységből) kis hazánkra, márpedig ilyenkor becsületes embereknek kötelességük összezárni, ki kell állni szegény Viktor mellett, akit mindig bántanak – igazságtalanul.
Persze van itt még egy nagyon fontos kérdés: homofób-e Orbán Viktor? Nem volt szerencsém még vele erről beszélgetni (igaz, másról sem, egy jó napot-jó napotnál tovább nem jutottunk, amikor a fiaink focimeccsén összefutottunk anno), de biztos vagyok benne, hogy NEM AZ!
A homofóbia ugyanolyan politikai termék nála, mint az ájtatos kereszténység, a feltűrt ingujjú kolbásztöltés, a pálinkázás közbeni népdaléneklés. Mind-mind előre megtervezett, patikamérlegen kimért és adagolt üzenetek, manírok Orbánnak egyetlen őszinte gesztusa sincs.
Illetve egy mégis: amikor egyik keze a zsebében, a másik a szájában szotyit rágcsálva, s csillogó szemekkel nézi, hogy bűvölik a labdát a pályán a futball félistenei. Amilyen ő is szeretett volna mindig lenni.
Mennyivel boldogabb országban élnénk, ha lett volna hozzá elég tehetsége…
