Olyan régen történt már mindez, de elevenítsük fel, hogyan is lett alkalmas a magyar jog világjárvány közepén a kormányzásra.
A koronavírus megjelenésekor nem volt olyan eleme a magyar jogrendszernek, így az alaptörvénynek sem, ami világméretű, gyakran halálos kimenetelű betegséggel járó, a gazdaságot leállító járvánnyal számolt volna.
Mit szépítsük, ez nem jutott Szájer eszébe a vonaton az iPad fölött. Megesik. Végülis amikor valaki akkora feladattal kell, hogy elbírjon, hogy egy egész ország alkotmányos alapjait fektesse újra le, akkor simán kimarad ez-az.
Na, hát ez kimaradt, de szerencsére azért volt egy katasztrófavédelemről szóló törvényünk, amiben szó esett a járványhelyzetről, meg egy Alaptörvényünk, amiben volt egy veszélyhelyzet nevű különleges jogrend.
A kettő között viszont semmilyen kapcsolat nem volt: az Alaptörvény szerint tavaly tavasszal veszélyhelyzetet csak élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén lehetett kihirdetni.
De a két törvényt egymás mellé téve meg is van az “alkotmányos” jogalapja annak, hogy a Fidesz rendeleti úton kormányozzon: a katasztrófavédelemről szóló törvény ugyanis a járványhelyzetet is olyan okként jelölte meg, amivel a veszélyhelyzet megindokolható.
A katasztrófavédelemről szóló törvény tehát az indokot, az alaptörvény pedig a lehetőséget adta meg a rendeleti kormányzásra. Ezt a szakadékot az Alaptörvény és a katasztrófavédelmi törvény között a kormány-országgyűlés – a Fidesznek mintha már mindegy lenne – átugrotta: tavaly márciusban úgy rendelkezett, hogy legyen veszélyhelyzet. És lett.
Az Alaptörvényt és katasztrófavédelmi törvényt összeboronáló Fideszen kívül viszont senki nem találta a járványügyi indokok miatt bevezetett veszélyhelyzet alkotmányos jogalapját. Még kevésbé tudta azt a formainak tűnő húzást senki megmagyarázni, hogy hogyan lehetséges az alaptörvényi rendelkezés szerint törvényben rendezendő részletszabályokat nem törvényben rendezni, hanem még lejjebb, kormányrendeleti szinten megalkotni.
Ez azt jelenti, hogy az Alaptörvény a veszélyhelyzet részletszabályainak megalkotására az Országgyűlésnek adott jogot, vagyis a parlamenti képviselők összességének. Ehelyett a Fidesz mégis kormányzati döntésekben határozott róla, hogy mit is jelent az Alkotmány egyes rendelkezéseinek felfüggesztése.
Alkotmányos aggályok ide vagy oda, az ellenzéki országgyűlési képviselők sem a veszélyhelyzeti szabályozás szintje, sem tartalma miatt nem fordultak akkor az Alkotmánybírósághoz.
Lehetséges, hogy attól tartottak, tömeggyilkosnak kiáltja majd ki a propaganda – hiszen holmi jogállamisággal foglalkoztak volna, miközben életeket kell menteni.
Időközben a kormány kipótolta a lyukakat: mára már világos, pontosan milyen intézkedéseket hozhat a kormány vagy a megfelelő szerv járványügyi készültség, járványügyi szükséghelyzet, vagy egészségügyi válsághelyzet idején: mikor hova mehetnek az emberek, hogy működik ilyenkor az egészségügy.
Ezek elrendeléséhez pedig nem szükséges előfeltétel a különleges jogrend (veszélyhelyzet) fennállása.
A Fidesz tehát végül megalkotta a járványhelyzet kezeléséhez szükséges jogszabályi hátteret – de nem alkalmazza azt. Inkább továbbra is az alkotmány biztosította különleges jogrenddel él vissza, pusztán azért, mert megteheti.
Megteheti, hogy egyszerűen szükségtelen arányban ruházza fel magát többletjogokkal – azért, hogy ne élhessünk a politikai alapjogainkkal, és hogy a közigazgatás Fidesztől független része lebénuljon.
A különbség ugyanis a bármikor elrendelhető járványügyi és a különleges jogrendben alkalmazható intézkedések között az, hogy utóbbi esetén a gyakorlatban szükséges-arányos mértéken túl korlátozhatók olyan alkotmányos jogok, mint a gyülekezési szabadság, vagy az önkormányzati alapjogok.
Miután nincsen ugyanis olyan járványügyi szabály, ami kimondaná, hogy a tömegrendezvények között nincsen járványügyi szempontból különbség – a kormány kénye-kedve szerint dönthet róla, hogy melyik rendezvények kedvére valóak és melyikek nem – egészen addig, amíg az Alkotmánybíróság oda nem pirít majd.
A Fidesz megcsinálta a házit – az egészségügyi és az igazságügyi portfólión dolgozó állomány szépen előkészítette, a Parlament elfogadta a járványhelyzet kezeléséhez szükséges járványügyi szabályokat. Hogy ezután a kormány ne alkalmazza azokat.
Tegnap még úgy állt, hogy százak táncolják majd át az éjszakát lagzikon, ezrek drukkolnak majd focimeccseken, nem állhatnak húsz fős sorok előválasztási sátraknál és nem ülésezhetnek néhánytucat fős önkormányzati testületek. Égtek a vonalak és csörögtek a telefonok a köztársasági elnöki titkárság, az Alkotmánybíróság és Orbán Viktor irodája háromszögében, repültek a délután négy és fél öt között sebtében összedobott amicus curiae-k az alkotmánybíróságnak arról, hogy ki hogy értelmezte a több tucat beadványban kifogásolt helyzetet.
A jogforrási szintek összekuszálása, a kormány és országgyűlés határainak elmosása, a feles többség és a kétharmad politikai taktikai alkalmazása társasjátékká silányítja a parlamenti működést. Minden ilyen húzással közelebb kerül a Fidesz által egyre bizonytalanabb alapokra épített önkényuralmi kártyavár ahhoz, hogy összeomoljon: most végre ott tartunk, hogy a Fidesz újabb megfutamodásával az Alkotmánybíróság is egyre kevésbé fogja tudni tovább védeni a indok nélküli politikai alapjogkorlátozást.
S bár talán már tüntethetünk 500 fős csoportokban, az önkormányzati rendszert a veszélyhelyzet továbbra is teljesen lebénítja: az ellenzéki polgármester irányította településektől a pénzt, az ellenzéki képviselőtestületektől a hatáskört vonta el a kormány.
Lassan fel kell ismerni a Fideszben bízó alkotmánybíróknak is, hogy ha nem mernek ellentmondani a kormánynak, és nem kezdenek szakmai alapon dönteni, nem lesz mire hivatkozni, hogy belső ellenállókként tündökölhessenek az utókor szemében.
