Tegnap Papi elment. Örökre… az igazság is vele ment. Üldögélek letaglózva és nem jut el a dolog az agyamig… Hiszen semmi baja nem volt még egy hónappal ezelőtt. A hétvégén Covidból ”felépülten” engedték haza 9 nap kórház után. Azt mondták, elmúlt a veszély, már van étvágya, jól eszik, erősödik.
Otthon a fürdőszobából zajt hallva szaladtam be. A földön volt szegény, elesett. A vérnyomása hirtelen lezuhant, felállni is csak segítséggel tudott. És akkor elkezdődött valami hasmenésszerű dolog, ami nem akart abbamaradni. Napokon át szívvel-lélekkel ápoltam, gondoztam, etettem, itattam a háziorvos és a mentős tanácsai alapján, akit kétségbeesésemben már harmadszor hívtam ki. „Higgye el drága asszonyom” – mondta – „jobban jár a kedves férje, ha itthon marad és ön ápolja”. Így otthon maradt Papi, velem. Mondtam neki, hogy egyen és hogy menjünk ki az erkélyre a friss levegőre kicsit mozogni, attól erősödni fog… És az ígéretét, hogy elvisz nyáron a tengerhez nyaralni, számon kérem ám rajta…
Két nappal később már a dolgát végezni sem tudott kimenni. Pelenkába tettem szegényt. Már szinte semmi nem volt, ami kijöjjön belőle, a keservesen belediktált nutridrinken kívül. Végül látva, hogy hálni is alig jár belé a lélek, annyira megijedtem, hogy negyedszerre is kihívtam a mentőt. Ekkor visszakerült a kórházba.
A kórházból hazafelé próbáltam felfogni, mi is történt. Hetekkel korábban ment Papi az első Pfizer oltásra, ahol hosszú sorban álldogált, órákon át az oltásra várva. Egy jó hét múlva felszaladt a láza 40 fokra. Ekkor csináltattunk neki egy ellenanyag és egy PCR tesztet, ami pozitív lett. Akkor bevittem a kórházba. Ott 9 napig kezelték és gyógyultan hazaküldték.
Mielőtt a mentő elvitte volna, megmértem a vérnyomását: 70/50 volt. Később telefonon mondták, hogy 110/70-es vérnyomással vitték vissza a kórházba…. Hogy ezt honnan vették? Hiszen orvos sem volt velük és vérnyomásmérő sem… Másnap reggel jött a hívás a kórházból: Papi meghalt – bélgyulladásban. Ez állt a zárójelentésben is később.
Nem értem és nem tudom elhinni… Boncolást kértem, mert mélyen belül érzem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Előtte még szerettem volna látni, elbúcsúzni tőle. Közölték, hogy 45 ezer forintért előkészítik nekem láthatásra. Most mit mondjak… jól van ez így!?
Ekkor döntöttem el, mindent végiggondolva, hogy nem hagyom annyiban a dolgot, és utánajárok az igazságnak. Remélem, nem kell elmennem odaátra, hogy megtaláljam.
