Csehországból sincs visszatérés

Prága
Prága

– Ex Bohemia nulla redemtio – szólt a történtelmi énje. De a hangulatához pont passzolt. Luďek Výtoň (nevezzük így) csütörtök dél körül felütötte a Telex „percről percre” összefoglalóját az éppen aktuális Kormányinfóról.

– Akkor ott egye meg a fene az egészet! – nézett az ablak felé. Nem volt már dühös, azon a fázison túllépett már. Odalépett az ablakhoz – éppen ebédszünete volt a home office munkavégzés közben – és kinézett a kissé szürke, de itt-ott azért már zöldülő tavaszi tájra. A háttérben felsejlett a Hradžin sziluettje, bár inkább csak ő maga gondolta oda, semmint látta. Tekintete lejjebb vándorolt: a villamosvégállomás hurokvágánya mellett a csúnya lapostetős épület büszkén hirdette: ott működik a Privní Pivní Tramvaj [Az első sörvillamos] című kocsma. Bár ki tudja, mikor nyit ki megint, mert itt bizony nincs se védettségi igazolvány, sem teraszozás. Visszalépett a számítógéphez és rápillantott a monitorra, a böngészőben továbbra is ott állt: „Az uniós oltási igazolvány nem írhatja felül a magyar védettségi igazolványt. Különösebben Gulyás szerint nem kell aggódni, tárgyalnak az országokkal, hogy ezt elfogadják.” Gondolkodott: vajon ő, mint amúgy magyar állampolgár, (még) van magyarországi lakcíme is vajon hogyan térhet haza végre? Hiszen lassan egy éve, hogy megérkezett Prágába. Ismeri a várost, megannyiszor járt már itt. Most azonban nem csak turistáskodik, hanem itt él és itt dolgozik. Sőt, itt is volt beteg, mert augusztus végén-szeptember elején szinte észrevétlenül, meglehetősen gyenge tünetekkel ment át rajta a koronavírus okozta betegség. Papírja is van róla, hogy hivatalosan gyógyult, még a motoli kórházban adták neki, ahol teszteltetni volt magát, hogy tényleg vége a betegségének. Ám ennek ellenére nem térhet haza. Karácsonykor sem tehette meg, most, május elején sem tehette meg, amikor szabadságon volt. Illetve de: csak hát éppen nincs neki ideje a tíz nap magyarországi karanténra! Mert hiába a jogszabályi kitétel, ami szerint aki hitelt érdemlően igazolja, hogy átesett a betegségen, annak nincs korlátozás – a határon mi a fenét kezdenének egy cseh nyelvű lelettel?

Ráadásul otthon is mihez kezdhetne: jó, a családjával jó eséllyel találkozhatna, bár némileg aggódott, mert szülei nem akarják magukat beoltatni: hiába van túl az egyikük egy sztrókon, hiába dohányoznak, hiába élik az áltagos magyar polgár életstílusát, félnek a mellékhatásoktól. Igaz, gondolta Luďek, valahol joggal, bár nem a mellékhatásoktól kell tartani (ezt egyik ismerőse, aki a gyógyszeriparban dolgozik részletesen kifejtette), hanem legfeljebb attól, hogy a kínai vagy az orosz oltóanyagot oltásként nem ismerik el Európában. De hát nem akarják beoltatni magukat. Szóval ő is maradhatna otthon is otthon, legfeljebb teraszozni mehetne el a magyarországi haverokkal, de már szállodába vagy éppen beltérben étterembe, netán egy standup-estre esélytelen eljutni, védettségi kártyája nincs. Sőt, nem is lehet, hiszen ha be is oltják, igen nagy a valószínűsége, hogy Csehországban teszik ezt meg, amit a magyar fél ugyancsak nem ismer el. Mit lehet tenni?

Lentebb a cikkben ez állt: „Minden magyar állampolgár, aki külföldön – EU-országban, NATO-tagállamban, Oroszországban vagy Kínában – kapott oltást, kaphat védettségi igazolványt.” Jó, de mivel itt még őt nem oltják, sokra nem megy vele. Meg most töltse – a kötelező karantén után – a napjait azzal, hogy a Kormányhivatalban áll sorba? Teljesen életszerű. Vagyis… Inkább nem.

Luďek nem dühös volt, azon már túllépett. A családja, szülei, az otthoni barátok persze hiányoztak neki, hiába nézik időnként egymást Skype-on, azért az nem ugyanaz. Igazából nem értette az egészet, nem tudta, hogy mit tehetne? Az állását csak nem hagyja ott – ahhoz túl jó körülmények között van. De mégis: attól még csak hazalátogatna néha.

De nem, a magyar kormány ezt nem engedi. Gőgből vagy kivagyiságból nem fogadja el a külföldi papírokat most sem, ez a napnál is világosabb, ezt mondta a kancelláriaminiszter. De azért otthon osztogatják boldog-boldogtalannak a „Védettségi Igazolványt”, amit már akkor megkap valaki, amikor még csak az első oltáson van túl a két adagból, de persze csak akkor kaphat papírt (kártyát), ha magyar állampolgár. Ha ottani külföldi, „migráncs”, akkor persze járjon utána, de jobbára nem kap kártyát. A magyar kormány cserbenhagyta őt. Őt is, meg még sok százezer másik olyan embert, aki nem Magyarországon él, de azért csak találkozna a családjával.

Luďek átkattintott egy másik böngészőfülre, szórakozottan megnyitotta az egyik helyi hírportált, bár a címek nem érdekelték. Ám szembejött a hirdetés: az egyik cseh magánvasút idén is elindítja a „fürdős” vonatokat az Adrirára. Ennyire magabiztosak? Végülis, jó eséllyel megállapodott a két ország kormánya, lehet menni a helyi igazolásokkal. Emlékszik: Gulyás Gergely azt is bejelentette – Vajon most vagy már korábban? A fene se tudja már követni! –, hogy Horvátországba mehetnek a magyarok is a védettségi kártyával, megállapodtak, boldogság! Jöhet az átlagmagyarnak az átlag nyaralás „Horvátba’”, mindenki boldog, a nép megkapta a kenyeret és a cirkuszt.

Hirtelen egy gondolat jutott eszébe: emlékszik még a régi Híradókra a rendszerváltás környékéről és a dokumentumfilmekre korábbról: a kettéosztott Németország polgárai csak úgy nem találkozhattak a másik országban, országrészben élő rokonokkal, ismerősökkel. Legegyszerűbben, bár nem hivatalosan persze hol tehették meg ezt? Magyarországon! A magyar gazdaságnak kellett az NSZK-sok kemény valutája, míg az NDK engedte egy kicsit mulatni a polgárait a „Plattensee” partján. No igen – gondolta Luďek – akkor hát idén, aki a külföldre szakadt barátaival, családtagjaival akar találkozni, annak mégis az lesz a mottó, hogy „több Adria, kevesebb Balaton”? Végülis, miért ne… Hiszen – szólalt meg benne a mélyen lakó történelemtudás Mária Terézia hangján – „ex Bohemia nulla redemtio”.

Nem lett persze jobb a hangulata. De lassan-lassan elengedte az egészet. Fogta magát, megnyitotta a cseh állami vasút honlapját és a hétvégére vett magának egy jegyet Plzeňbe. Retúr. Mert oda mehet, gond nélkül. Haza nem.

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.