Zokogott, hogy ne hagyjuk meghalni! Könyörgött, hogy ott a három pici gyerek, a feleségének emlőrákja van, tele vannak hitellel, mi lesz velük – meséli a doktornő, akivel egy egészen más ügy miatt találkoztam, és említettem, hogy most halt meg egy barátom, akinek önkéntelenül kiejtettem a nevét.
– A kezeim között halt meg, én tettem fel a lélegeztetőgépre, mert már annyira rosszul működött a tüdeje, előtte sírt szegény, talán ezért is emlékszem rá ennyire – folytatja a fiatal doktornő, aki október óta kardiológusként dolgozik a Covid osztályon.
– Volt valamilyen alapbetegsége? Hiszen olyan egészséges volt, főpincér, mindene a családja – érdeklődöm, közben majd’ megszakad a szívem, mert talán még három hete sincs, hogy ő hozta fel a pizzát, a párom még rá is kérdezett, hogy van a felesége?
– Hát nem a legjobban. – felelte, majd visszanézve a lépcsőn még ő nyugtatgatott bennünket, és kérte, vigyázzunk nagyon magunkra, ha kell valamilyen kaja, szóljunk neki, majd felhozza, mi ne menjünk sehová!
– Nem, egészséges volt mielőtt bekerült hozzánk. – feleli a fiatal orvos, és a könnyeivel küszködik. Egy hét, először köhögött, majd jött a nehézlégzés, az oxigénszintje rohamosan csökkent, és három nap múlva mindkét oldalon nagyon heveny tüdőgyulladás alakult ki. Feltettük a gépre, majd ott infarktust kapott. A boncolás kiderítette, hogy még egy kórházi fertőzést is összeszedett. Ha jól emlékszem, 42 éves volt. -fejezi be a doktornő, majd hozzáteszi, hogy ő ezt el sem mondhatta volna, hiszen szigorú titoktartási fogadalmat írattak alá velük, és azt is sejti, hogy valószínűleg le is hallgatják őket.
Hát én pedig elmondom mindenkinek! Elmondom, hogy csak az elmúlt fél évben rengeteg ismerősöm, barátom halt meg a járványban a poszt Covid hatására kialakult rögösödésben, agyvérzésben, trombózisban, és olyan is, aki már megkapta az első oltást és ötvenévesen halt bele a fertőzésbe.
Barátomat is biztosan a kislánya fertőzhette meg, az óvodából vihette haza a gyilkos kórt, hiszen tudtuk, hogy két covidos óvónő is dolgozott akkor éppen, csak nem tudtak róla, hiszen már oltottak voltak és „csak” megfázásos tünetekre panaszkodtak. Utólag derült ki, hogy megfertőződtek.
Lassan harmincezer a halott, sikerült elérni, hogy az ország nagy része retteg, fél attól, hogy elkapja a vírust, fél attól, ha megkapja az oltást, akkor majd abba hal bele. Nem lehet meggyőzni őket, mert már nem hisznek semmiben és senkiben.
Ez egy ilyen ország, egy rettegő nemzet! Ez is nemzeti lett, mint minden.
Istenem, hogy meggyűlöltem ezt a szót, mert meggyűlöltették, elvették tőlünk, mint a kokárdát, az iskolákat, az egyetemeket, a munkát, a Balaton partot, a szállodákat, a még megmaradt gyárakat, erőműveket, a kis takarékokat, az olcsó gyümölcsöt és zöldséget, a földeket, a kastélyokat és sorolhatnám. Azonban örüljünk, mert kapunk 0,6 százalékos nyugdíj emelést. Hurrá!
Folytassam még?
Az elmúlt években egyre többet hallom, és saját szememmel is tapasztalom, hogy van egy korosztály, akik egyre többen bipoláris zavarokkal küszködnek és az abból eredő mániákus depresszióban, majd jön a súlyosabb tünet a skizofrénia, majd az abból kialakuló paranoid skizofrénia! Szinte elképzelhetetlennek tűnik, de ez a betegség, a huszonéves, főleg értelmiséginek tanuló egyetemisták körében arat, és terjed megállíthatatlanul. A miértre nincs válasz! Ahogyan arra sem, hogy ezek a fiatalok előbb-utóbb ön és közveszélyesek lesznek, leépülnek, kezelésre szorulnának, valamint valamilyen intézményre, ahol kezelnék, gyógyszereznék őket. Magyarországon egyetlen ilyen kórház volt, Hárshegy! Tudjuk a sorsát, ami egy külön fejezetet érdemelne.
A fent említett betegek előbb-utóbb a szüleik támogatására szorulnak, semmilyen anyagi segítséget nem kapnak. Betegségtudatuk nincs, tehát önként nem mennek orvoshoz, kórházba. Az otthoni állapotuk romlik, sokszor annyira, hogy törnek-zúznak, ilyenkor rendőrt hív a szerencsétlen hozzátartozó, akik csak akkor jönnek ki, ha vér folyik, vagy megpróbálja gyámság alá helyeztetni gyermekét, de ehhez bírósági végzés kellene, gyámügyi javaslat. A 22-es csapdája! Nincs segítség, a család nyakán marad egy közveszélyes beteg, akitől rettegnek a szülei, rettegnek a szomszédok. Most pedig a veszélyhelyzet alatt ezeket a fiatal betegeket ellátni nincs hol, nincs kivel!
Ugyancsak lehetne beszélni az elmaradt műtétekről, a kemoterápiás kezelések, az onkológiai szűrések elmaradásáról, a rehabilitációk leállításáról, nem beszélve a prevencióról. Vagyis a nemzeti egészségügy totális csődjéről!
Azonban látszik már a fény az alagút végén, hiszen felépül a Fundam, Fundan, de tulajdonképpen tök mindegy hogyan hívják, szóval egy kínai egyetem, a mi pénzünkből, és köztudomású, hogy a kínai orvoslás évezredes tudást birtokol.
Beteg ország vagyunk, beteg NEMZET, egy rettegő kiégett nemzedék hazája. A gyógyírt minél hamarabb meg kellene találni, mert ennek a vírushelyzetnek nem csak gazdasági, erkölcsi romlás lesz a vége, hanem hosszabb távon demográfiai katasztrófa is fenyeget!
Ha nem teszünk valamit, ha nem dolgozzák ki a még ellenzékben lévő pártok a megújulási stratégiát, akkor valóban eljutunk odáig, hogy kihal a nemzet! Ez a nép mindig felállt, csak összetartani nem tudott,
–talán éppen itt lenne az ideje!
