Az egyedülálló szülő is család

A család, az család
Támogatjuk az egyedülálló anyákat

Anyák hete 4.

“A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”

Magyarország Alaptörvénye

Bizonyára feltűnt a jogalkotóknak, és nem véletlenül alakult így, de ez a meghatározás számos kategóriát kizár a családfogalomból. Attól pedig, hogy törvénybe van foglalva, nem csökken például a válások száma sem, így az egyedülálló szülők is egyre többen vannak. A mi álláspontunk szerint a család egy szeretetközösség, függetlenül attól, hogy hányan vannak, kik alkotják, vagy hol élnek. A Momentum családpolitikájában minden gyermek és minden gyermeket nevelő szülő fontos, ugyanakkor kiemelt hangsúlyt fektetünk azoknak a gyermekeknek a segítésére, akik nehezebb körülmények között élnek, nevelkednek. Tagadhatatlan, hogy ha egy családban csak egy szülőre hárul minden feladat, a háztartás vezetése, munka, gyermekellátás, akkor sokkal nehezebb dolga van, mintha ez két ember terhe lenne, amit közösen vállaltak. Ezen a ponton meg kell említenem, hogy a mai magyar bírói gyakorlatban egy kimondott-kimondatlan eljárási forma, hogy a váláshoz kapcsolódó esetek jelentős részében automatikusan az anyának ítélik a gyereket. Vitatkozhatunk ezzel jogi, gyermekjogi, pszichológiai szempontból is, és ezt meg is kell tennünk a kormányváltás után. A jogrendszer és a kormány úgy kezeli a férfiakat, mintha ellátásra szoruló, másodrendű szülők lennének, akik képtelenek gondoskodni a saját gyermekükről. Ez egy rendkívül káros, és a 21. században már nevetségesen ódivatú felfogás. Azért kell dolgozni, hogy mindkét szülő egyformán részese lehessen a családi pillanatoknak, és a gyerekek körüli feladatok, mindenki számára elfogadható mértékben legyenek megosztva. Visszatérve a fő kérdéshez: ma hazánkban a válások nagy részénél az anya kapja a gyermek felügyeleti jogát, így logikus arról beszélni, hogy milyen intézkedések segítenék az életüket ezeknek az édesanyáknak, nevelőanyáknak.👉Duplájára emeljük a családi pótlék és a GYES összegét.👉A GYED-maximumot a minimálbér kétszeresére növeljük, hogy az egyedülálló szülők megélhetése is biztosított legyen.👉Bölcsődei férőhelyet biztosítunk minden kisgyereknek, és garantáljuk a magas minőségű napközbeni ellátást minden gyermek számára.👉Ösztönözzük a rugalmas foglalkoztatási formák alkalmazását, ebben érdekeltté tesszük a munkaadókat és munkavállalókat is.❗Ami pedig a 0.lépésünk lenne: valóban családbarát kormányként segítenénk abban, hogy csökkenjen a válások száma. Észak-európai és nyugati országokban a családtámogatások egyik tételmondata ez, erre építenek fel sok intézkedést. Például az “apahónapok” bevezetésével kimutathatóancsökkent a válások száma, illetve annak esetén gyakrabban választották a szülők a közös gyermekfelügyeletet. Érdemes komolyan venni a párterápiák és a mediáció lehetőségét is, hiszen ezekkel az eszközökkel megmenthetőek a zátonyra futottnak tűnő kapcsolatok is. Ha pedig mégsem járnak eredménnyel, legalább az elválás békés és rendezett körülmények között tud megtörténni.Szintén valódi intézkedés kell történjen a családon belüli erőszak felszámolása érdekében, nem elég a jelenlegi látszatintézkedés, illetve az a munka, amit jelenleg a civilek elvégeznek, állami szintre kell emelkedjen. Amint lehet, ratifikáljuk az Isztambuli egyezményt. Olvasd el a többi családpolitikai intézkedési tervünket is: https://ujmagyarorszag.momentum.hu/nyugodt-otthon/

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.