Szív szerinti anyák
Szív szerinti anyák

A szív szerinti anyák

Anyák hete 1.

Az örökbefogadásról sok aspektusból beszélhetünk, és kell is, hiszen minden gyermek megérdemli, hogy szerető családban nőhessen fel. De most beszéljünk arról, hogy milyen mindez egy anya szempontjából. Van az az állapot, amikor az illető már anya, csak éppen még gyermeke nincs. Mindennél jobban vágyik rá, felkészíti a lelkét, a szívét, így válik ő szív szerinti anyává.

Ám előfordul, hogy nem adatik meg a gyermek, ekkor pedig az örökbefogadás is egy opció lehet. Azonban ez a folyamat nem olyan, mint egy átlagos babavárás, hiszen nem csupán az ellátás fortélyait kell megtanulni, de egy sor egyéb jogi, és pszichológiai nehézség előtt állnak az örökbefogadó szülők.

Ezért 2022-ben visszaállítjuk és megerősítjük a kötelező oktatást az örökbefogadó szülők számára.

A kormány 2020-ban eltörölte a kötelező oktatást. Ennek nem feltétlen az lenne a célja, hogy az alapvető fizikai készségeket megtanítsa, hanem a szülővé válás, és a gyermek számára a családba kerülés mentális nehézségeit megkönnyítse, átadja a szükséges tudást. A gyermek számára az eredeti családból kikerülés, az intézmény, és az új családba kerülés időszakai külön megterhelést, adott esetben traumát jelentenek, amire fel kell készíteni a befogadó családokat. Olyan kérdésekre kell felkészülniük, hogy mikor érdemes elmondani a gyermeknek az örökbefogadását, hogyan beszéljenek, vagy tartsanak kapcsolatot az eredeti családdal, illetve megerősítsék a gyermekben, hogy ő fontos, és vágyott gyermek, nem “eldobott”. Az eredeti szándék az örökbefogadási procedúra gyorsítása lett volna, de ezzel a törvénymódosítással sokkal több probléma járhat, amit az esetlegesen elhúzódó tanfolyam meg tudna előzni. A témával foglalkozó szakembereket kihagyták az egyeztetési folyamatból. A tanfolyamok ingyenessé tételével egyetértünk, de ne választható, hanem kötelező legyen.

Adjuk meg a támogatást az örökbefogadó anyáknak, hiszen csodálatos utat választanak.

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.