A zöldség és a gyümölcs egészséges, együnk sokat, főleg olyanokat, amelyek itthon teremnek! Többek között ezt is mondta Donáth Anna EU-s képviselőnk, meg még sok mindent, de ez valamiért kiverte a biztosítékot sok embernél. Olyan ez, mint a kínai oltás. Van akinek bejön, van aki meg most káromkodik, hogy miért is hallgatott Orbánra, mert vagy megkapja a harmadikat, hogy hasson, vagy belehal a Covidba. Mondjuk ez manapság többünkkel is előfordulhat!
– Fiam, itt mindenki hazudik! Fejti ki véleményét Irénke néni, aki 86 éves, és reménytelenül szerelmes a nála két évvel fiatalabb háziorvosába. Talán ezért is jön hozzám havonta egyszer el, hogy biztosan megerősítsem a pont esedékes betegségét, mert hát csak nem mondja el már csak szemérmességből sem az aktuális fájdalmait szegény leterhelt házidokijának, aki hetente ellátogat hozzá egy kis teára és süteményre.
– Mit szól hozzá, miket mondanak? – kezdi el szokásos monológját a masszőrágyon, ugyanis Irénke néni ott szokott véleményt nyilvánítani a dolgokról.
– Miket? – kérdezem, mert még sokan várnak és tudom, hogyha elkezdi sorolni aktuális problémáit, lemegy a nap.
– Mit, mit. Hát, hogy együnk zöldséget, meg gyümölcsöt! Aztán miből? Vegyük meg abból a 120 ezer forintos nyugdíjból, amikor már akkora drágaság van, hogy már a hús is olcsóbb, mint a zöldségek, a gyümölcsről nem is beszélve. Kiváltom a gyógyszert, befizetem a rezsit, félreteszem azt a kis pénzt, hogy magához egyszer egy hónapban eljöhessek. Aztán mi marad? Ezek a politikusok össze-vissza beszélnek, gőzük nincs róla mi is történik ebben az országban, mekkora a szegénység, a nyomor!
– Tudja mit papolnak amióta élek, gondolom persze már jóval előtte is? Hit, haza, szeretet! Ugyan már! Manipulátorok és szemfényvesztők között élünk, aztán ezek “osszák” itt az észt, azt hiszi, hogy bedőlünk ezeknek a maszlagoknak. Főleg mi, idősecskék?
Ezen az „idősecskéken” kicsit elmélázok, mert akkor én minek mondjam magam 67 évesen, öregedőcskének? Természetesen tudom, hogy főleg az utóbbi évben sokan elszegényedtek, főleg azok, akiknek nem voltak tartalékaik. És valóban, az életszínvonal egyre jobban romlik, ugyanakkor tele vannak az áruházak, egyre több, jobbnál jobb új autót látni, akkor inkább az olló nyílik, már ameddig lehet. Bár mintha azt látnám, hogy kivették a nyílásmegállító csavart.
Persze Irénke néni eljár fodrászhoz, sőt kozmetikushoz is, mert nem lehet ám akárhogyan kinézni, ugyanis egy úri hölgynek adni kell magára. Szerintem inkább nem eszik.
– Jaj, olyan naivak ezek a fiatalok – folytatja Irénke, ugyanis nénizni nem szabad!
– Itt van ez az új párt azzal a fess fiatalemberrel az élén, meg az a két kislány ott Brüsszelben, nagyon aranyosak, bátrak, szókimondók, nekem nagyon tetszenek! Róluk beszélek, tudja a lilásokról.
– A Momentumról? – Ja, ha ez a nevük akkor róluk. Nem tudják, nem mondták meg nekik, hogy a lila füst az veszélyes?
– Veszélyes? – miért?- Aggodalmaskodom, nem a lilaköd?
– Nem mindegy? Azért, mert nem veszik észre, hogy amit mondanak, ígérgetnek annak súlya van ám, és számon fogják kérni tőlük az emberek. Új rendszerváltást akarnak, amikor még egy se volt, számonkérni, beperelni, rendet tenni, ez jól hangzik ám, ezt hallom nyolcvan éve aztán semmi sem történt. Tudja miért?
– Igazából nem tudom, bár vannak sejtéseim.- közlöm kissé rezignáltan, mert már zúg a fejem a sok szövegtől.
– Azért, mert mindenáron győzni akarnak, elsők lenni ahelyett, hogy először felépítenék magukat belülről. Szegény férjem szokta mondani, hogy azért buknak el a jó dolgok, mert elkezdenek már az elején belülről megposhadni.
– Most miért néz rám ilyen kétségbeesetten, inkább a csipelyemmel törődjön, mert az nagyon hasogat! Azért mondom én ezt, mert nem figyelnek oda a főnökök, nem veszik észre, hogy mindig bekerül közéjük egy-két karrierista, hataloméhes, kétszínű ember, akik belülről képesek tönkretenni mindent, amit felépíthetnének. Hát ezért. Mert csak a hatalom élteti őket, meg a pénz, sajnos nem az emberek, akiket képviselniük kellene. Minden rendszer, párt ebbe bukott bele.
– Na jól van, már nem is fáj annyira, ügyes ember maga, mindig mondom ám, a főorvos úrnak is!
Lepattan az ágyról, kicsit riszálja magát, felveszi rózsaszín kardigánját és egy Pá-val elköszön, az ajtóból visszafordulva még visszaszól.
– Na most, hogy könnyebben vagyok, elnézek a piacra, mert egészségesen kell élni ebben a korban ám, nézek egy kis gyümölcsöt, legfeljebb a koleszterincsökkentőt ma sem váltom ki! Maga meg bízzon azokban a fiatalokban, hátha egyszer nem a férjemnek lesz igaza !
