Örülök, hogy látlak, kedves Viktor! Örülök, hogy rám veted pillantásodat… bár meg kell mondjam, azért most egy kicsit neheztelek is rád. Eddig nem nagyon foglalkoztam ezzel, örültem, hogy kíváncsi vagy. Hogy kérdezel.
Csak most azért valami tényleg aggaszt. Kicsit korábban is aggasztott, de olyan jól működött köztünk minden… Most viszont itt van ez a hét törvény vagy mi… „Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni”? „Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”? Mik ezek? Viktor, szólok, így nem a valóságot tükrözöm neked vissza…
Viktor, van még neked egy ellenzéked. Egy egész pici, egy ellenzékecskéd. Van még egy egész pici búvópatakként csordogáló média, információforrás, amely nem a mainstream propagandaszólamokat harsogja. Ők azt mondják, ezt az egészet direkt csinálod. Hogy egy Macchiavelli vagy, egy nagy konspirátor, hogy úgy cseréled az elveidet, mint más a koszos gatyáit. De én látom, hogy nincs igazuk. A helyzet rosszabb.
A baj az, hogy ezt az egészet te elhiszed magadról. Azt hiszed magadról, hogy államférfi vagy. Pedig dehogy vagy az.
Itt van például ez a járványhelyzet. Viktor, ez nem olyan, mint az eddig általad kitalált ellenségképeid! Ez nem „Brüsszel”, ez nem „Soros”! A vírus nem „libernyák”, a vírus a maga módján egy nagyon is racionális kis dög, ez nincs tekintettel erre a közhelyfesztiválra, amit nekem itt idevésettél.
Viktor, én nemcsak téged látlak. Sok helyen vagyok még ott; otthonokban, iskolákban, kórházakban. Az emberek rám néznek, idepillantanak még mielőtt kilépnének otthonaikból, rutinszerűen, és én látom őket… Látom azt a rezidenst, akit te leinasoztál, és aki ma is emberek sokaságának fogja azt mondani, hogy szerettük szervezete nem tudott már tovább küzdeni a vírus ellen. Látom azt a gimnazista srácot, aki kedvenc történelemtanárát veszítette el, pedig csak azt kellett volna mondani dafke durcáskodás helyett, hogy igen, előrébb hozzuk a pedagógusokat az oltási tervben. Látom azt a levelezős tanárképzős diákot, aki éppen posztkovid tüdőembóliában fekszik a kórházban… Tudod, hogy vannak tervei? Áprilisban tudományos diákköri konferencián szeretne résztvenni… Még a járvány előtt láttam egy lányt, szociológiát végzett. Mikor legutóbb rám pillantott, felszolgáló volt Berlinben. Éppen arról beszélt egy ismerősének, esze ágában sincs hazajönni. „Ebbe a posványba és kilátástalanságba” – fogalmazott. Mióta járvány van, nem látom; pedig kíváncsi vagyok rá. Te sem látod ugye? Eltakarja az „Egyetlen magyar sincs egyedül!” felirat…
20 ezer ember a járvány magyarországi áldozatainak a száma, ízlelgeted a számot? 20 ezer olyan ember, akinek itt, így és most nem kellett volna meghalnia, még akkor sem, ha valamilyen alapbetegséggel rendelkeztek… (Ne ellenkezz Viktor. Te is tudod, hogy ez önfelmentés.)
Nem, Viktor, nem vagy te államférfi. A történelemkönyvekben benne leszel, igen, de nem azért. Hanem azért, mert te is és az általad létrehozott politikai elit egyike volt azoknak, akiknek a szűklátókörűsége és ostobasága miatt annyi tragédia érte Magyarországot az utóbbi évszázadban.
Látom rajtad, nem tetszik, amit mondok. Összetörhetsz, nem tudok ellenállni. Tessék, csak egy mozdulat. Viszont ha megteszed, soha többé nem tudsz majd tükörbe nézni.
