A világmegváltó ember, aki megrugdosott egy macskát

Péterke akkorát esett, mint egy ólajtó, körbenézett, hogy látta-e valaki és mivel egyedül volt, nem bőgött, csak sziszegett egy csöppet. Felállt és ment tovább, ugyanis éppen világgá indult volna, de már nagyon éhes volt és az a két szendvics amit nagymamája készített neki a világgá menéshez, bizony már az első saroknál elfogyott.

Péterkét nagyon megszidták reggel, mert megrugdosta a macskáját, különben is utálta azt a dögöt, mert a kishúgát sokkal jobban szerette. Hát ezért ment világgá, de már nagyon unta, és már álmos is volt, tehát hazabattyogott.

 Péter ezen morfondírozott egész éjszaka, mert nem tudott aludni, ezen a több mint ötven évvel ezelőtti világgá menésen, no meg a megrugdalt macskán.

Aztán az is az eszébe jutott, hogy mennyire más az állatvilág, mint az embervilág, ugyanis az állatok kiutálják maguk közül a gyenge és gyáva vezetőket, elzavarják  kiközösítik. Ugyanakkor mi emberek, pont az ilyenfajta embereknek hajbókolunk, bálványozzuk önkényurainkat, nem gondolkodunk. Hiszünk! Aztán lehajtott fejjel megyünk a vágóhídra. Sokszor eszébe jutottak azok a képek, amikor a nácik tömegesen hajtották a zsidókat, cigányokat, melegeket a halálba és a rengeteg ember csak ment, beletörődve sorsába ment a kiásott sírgödrök felé és nem fordultak meg, nem mentek nekik a gyilkosaiknak, inkább birka módon várták a halált.

ECCE HOMO – íme az ember!

Az is eszébe jutott, hogy még nem imádkozott, pedig imádkozni kell, mert hívő embernek tartja magát, igaz templomba nem jár, mert a papokról igencsak megvan a véleménye. Különben is vajon amikor keresztre feszítették Jézust és a két latort, vajon emberségből nyújtották fel a katonák a mirhás borral átitatott szivacsot nekik, hogy elkábuljanak, ne érezzék a fájdalmat? Vagy netán csak azért, hogy ne hallgassák egész éjjel a kínt, az üvöltést?

Hát milyenek vagyunk, ilyenek vagyunk? – tette fel magában a kérdést Péter aki nem egy kőszikla volt, csak egy könyvelő, akinek világmegváltó tervei voltak már gyermekkorában?

– A macskarugdosás miatt lehet, hogy nem vittem semmire  – summázta röviden a tényt és rohadtul szégyellte magát.

 Amióta itt ez az átkozott járvány, és nem tehet semmit ellene, csak várja, hogy  megfertőződik és ő biztosan belehal, aztán hiába van vagy nyolc krónikus betegsége, nem fogja megérni a nyugdíjt, mert még csak esély sincs rá, hogy megkaphassa az oltást, mert mindig valaki másnak adják! Mert vannak fontosabbak, vagy ez is  politikai hozzáállás szerint működik,- ki tudja? Pedig még vannak tervei, gondolatai, álmai, még annyi mindent kellene csinálni, aztán bevillan, hogy eltelt 65 év és igazából csak volt, felmutatni semmit sem tud, semmit nem csinált, csak könyvelt, és régen, nagyon régen megrugdalt egy szerencsétlen macskát.

– Március 15. – és mekkora csend van?  Ez már reggel a klozeton trónolva jutott az eszébe, mert ott van a naptár az ajtóra ragasztva, hogy el ne felejtsen valamit, mintha lenne esetleg olyan dolga, amit ne lehetne elfelejteni.

-Régen micsoda márciusok voltak, még tüntetni is elment, igaz nem tudta, hogy miért is, de ott volt legalább. Várta a rendszerváltást, aztán az is eljött és nem történt semmi, ott volt amikor Árpi bácsit kifütyülték azok a barmok, pedig azt hitte, hogy Göncz Árpádot csak szeretni lehet.

Eltelt megint harminc év, Úristen! – hiszen semmi nem lett jobb, már a szomszéd se köszön, nem lettek barátai, a felesége is elhagyta már vagy húsz éve, gyerekei sincsenek, csak van, és vár, várja a csodát és igen, valamit tenni kellene, mert neki már csak a depresszió maradt, az italt se bírja, csak szedi azt a sok kurva drága gyógyszert, de minek, mikor rajta már csak a halál segít!

Péter bekapcsolta a televíziót és látta, hogy felhúzzák a nemzeti zászlót,  annak Covid idején is lengeni kell, mert Talpra Magyar! Már kivirágoznak a fák és jön a tavasz, talán jön egy fordulat és megkapja az oltást, és a járvány is megszűnik, jön  a választás, és lehet, hogy jobb lesz, végre jobb lesz, és ő is tehet valamit!

 Péter, a könyvelő március 16-án reggel elment a közeli állatmenhelyre és örökbefogadott egy aranyos cirmos cicát!

Zeen is a next generation WordPress theme. It’s powerful, beautifully designed and comes with everything you need to engage your visitors and increase conversions.