Hai Romania, hai romani!
Na, ez az a mondat (Hajrá, Románia, hajrá románok!), ami Fekete-Győr András, Donáth Anna vagy más momentumos száját soha nem hagyta el. És nem is fogja.
Hogy ezt miért kell magyarázni? Nos, az én kormánypárti barátaim – na jó, inkább „barátaim” – azzal szoktak a facebook nyilvánosságát kihasználva viccelődni, hogy megkérdik: „Nálatok a pártban kötelező románul beszélni?” (Hahaha, ez tényleg nagyon humoros…).
Teszik mindezt azért, mert a fent említett két politikus többször is fotózkodott már román kollégákkal, mi több, a pártelnök nem átallott különböző romániai választáskon román politikusok mellett kampányolni.
Tegyük hozzá: soha nem egy jó magyar jelölt rovására!
Igen, egy jó magyar jelölt a legjobb választás. De egy rossz magyar jelöltnél egy jó román bizony nemcsak nekik, de nekünk is jobb lehet. Egy olyan román, aki azon dolgozik, hogy a két nemzet fiai békében élhessenek mindkettejük szülőföldjén, hogy a magyar többségű területeken a mieink ne megtűrt és elnyomott kisebbségek legyenek, hanem mindenben azonos jogú polgártársak.
És milyen a rossz magyar jelölt? Aki épp azon dolgozik, hogy nőjjön a feszültség a két nemzet között, s akinek egyetlen igazodási pontja van: a hazaáruló Orbán Viktor kiszolgálása.
Mert valójában nem az a hazaárulás, ha szóba állunk egy külföldi politikussal (akár a honi rezsim ellen is), hanem az, amit Orbáék művelnek. Mert hazaárulás az, ha az ország egyik felét a másik ellen hecceljük. Hazaárulás az, ha az emberek védelme helyett stadionokra költjük a pénzt. Hazaárulás az, ha nem a közvagyont gyarapítjuk az EU-s támogatásokból, hanem az apa, a vő, a haverok vagyonát, ami lényegében alighanem a sajátja.
Szóval mi nem vagyunk sem hazaárulók, sem (egy még vadabb vád!) magyargyűlölők. Mert a velejéig romlott, korrupt NER-t gyűlölni nem magyargyűlölet és nem hazaárulás.
Épp ellenkezőleg.